#Barack Obama

Obama: nem győzhet le minket a terrorizmus

Az amerikaiak elutasítják, hogy terrorizálják őket, ezért az erőszak hívei nem kerekedhetnek felül, bármit akarjanak is elérni - jelentette ki pénteken, a bostoni merénylet életben maradt gyanúsítottjának elfogását követően Barack Obama amerikai elnök.

MTI





Ricinnel próbálták megölni Obamát, elkapták a férfit

Halálos mérget, ricint tartalmazó borítékot küldött egy férfi Barack Obama amerikai elnöknek és egy szenátornak. A levélhez csatolt üzenetben az állt: cinkos, aki néma. A fertőzött borítéknak nincs köze a bostoni robbantáshoz, az elkövetőt pedig őrizetbe vették.

MTI


Halálos mérget kapott levélben Obama

Az amerikai titkosszolgálat szerint "gyanús anyagot" tartalmazó levelet kapott az amerikai elnök, Barack Obama is. A levél tartalmáról az első vizsgálatok során kiderült, halálos méreg volt benne.

hvg.hu

Obama: ez Amerika, "ha tudni akarjátok"

Terrorcselekményként kezeli nyomozásában az FBI a bostoni kettős robbantást – közölte Barack Obama amerikai elnök, aki másodszor tartott beszédet a három halálos áldozatot követelő és több mint 170 személy megsebesülésével járó bostoni merényleteket követően.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Obama számol az észak-koreai provokációval

Az amerikai elnök további provokatív lépésekre számít Észak-Korea részéről a következő hetekben, de azt nem hiszik Washingtonban, hogy a kelet-ázsiai ország képes atom robbanótöltetet szerelni ballisztikus rakétára.

MTI

Megtaláljuk a felelősöket - megszólalt Obama

"Még nem tudjuk, ki tette ezt és miért," de a felelősöket megtaláljuk - mondta helyi idő szerint hétfő délután Barack Obama amerikai elnök, aki azt követően tartott beszédet, hogy a bostoni maraton finisénél két robbanás megölt két embert és közel százat megsebesített.

hvg.hu

Obama tavaly kereste a legkevesebbet

Elnökségének eddigi legszerényebb jövedelmét, "mindössze" 608 611 dollár (mintegy 137 millió forint) bruttó bevételt vallott be a 2012-es évre Barack Obama amerikai elnök - közölték a hétfői amerikai napilapok.

MTI

Először szólalt meg Obama az észak-koreai válság kiéleződése óta

Az amerikai katonai hírszerzés korábbi álláspontját megcáfolva most úgy véli, Phenjan rendelkezhet nukleáris robbanótöltettel. Barack Obama először szólalt meg a nyilvánosság előtt Észak-Korea ügyében a válság legújabb kiéleződése óta. Az amerikai elnök azt mondta: próbálják diplomáciai úton megoldani a helyzetet, ugyanakkor mindent megtesznek saját és szövetségeseik védelmében.

MTI




Antikrisztusnak hiszik Obamát

A választásra jogosult amerikaiak egynegyede véli Barack Obama elnökről, hogy ő lehet az Antikrisztus, 29 százalék hisz a földönkívüli életben, 37 százalék átverésnek tartja az éghajlatváltozást, 28 százalék pedig attól tart, hogy egy nagyhatalmú elit összeesküdött a világ egy globális diktatúra általi irányítására – derült ki egy friss közvélemény-kutatásból, amelyet az összeesküvés-elméletekkel kapcsolatban készítettek.

MTI

Obama visszaadja fizetése egy részét

Barack Obama amerikai elnök vissza fogja fizetni éves fizetésének 5 százalékát a pénzügyminisztériumnak, hogy ekképp fejezze ki szolidaritását az automatikus büdzsécsökkentés miatt részleges kényszerszabadságra küldött szövetségi alkalmazottakkal - közölte szerdán a Fehér Ház.

MTI


Agyra költ Obama

Az agyműködés kutatására és átfogó feltérképezésére irányuló, már az első évben 100 millió dollárral finanszírozott projektet hirdetett meg kedden a Fehér Házban Barack Obama amerikai elnök.

MTI